2016. aug 28.

Volt egyszer egy TRAFIK

írta: RonRobinson
Volt egyszer egy TRAFIK

Tudom, a trafikot nem írjuk csupa nagybetűvel. Nézzétek el nekem. Úgy volt, hogy elmentem a lakótelep sarkára, mert bérletet kellett vennem. Közvetlenül a jegyautomata mellett áll a TRAFIK. Természetesen a jegyárusító masina a XXI. század terméke, ezért trafikszempontból megalázó is ez a reláció. Tehát, a trafik mellé rakták a jegykiadót.

trafik2.jpg

A trafik ugyanis létezik, amióta az eszemet tudom. Sőt, még azelőtt, szerintem úgy lehetett, hogy volt a trafik a semmi közepén, és köré építették a lakótelepet. Ott állt már akkor, amikor alsó tagozatba jártunk. Természetesen mindig útba esett, amikor jöttünk haza az iskolából, amely akkor még nem a telepen volt. Egy-egy rágóra, fruttira mindig futotta még a zsebpénzből. A rajzlap 1 forint volt, mármint 10 darab. Félfamentes. Ezt mondjuk azóta sem értem, tiszta szerencse, hogy nem volt benne ajtófélfa, hogy fért volna el A4-es méretben? Egyszer mentünk haza Kiss Imivel, és hát a trafikozás olyan volt számunkra, mint a plázázás mostanság. Akkor nem voltak bevásárlóközpontok, sőt, még CBA sem, legfeljebb ABC. A trafik egy kis rejtett kitérő volt az út során. Szóval, belenéztünk a tárcánkba, az enyém üres volt, Iminek egy 10 fillérese maradt. Ez pont 1 db rajzlap ára. Természetesen nem voltunk tisztában azzal, hogy a rajzlap 10-es csomagban kapható, és nem vesznek ki egyet a kedvünkért sem, mert nyilván nem lesz még 9 olyan idióta, aki megvenné darabonként a többit. Ezzel akkor szembesültünk, amikor a trafikos néni – a mostani trafikos anyukája – úgy zavart el minket, mintha legalábbis lopni akartunk volna.

Ráadásul, semmi szükségünk sem volt rajzlapra. Nem az volt a lényeg, csak szerettünk volna venni valamit. Ha a marketing olyan magaslatokra jutott volna, mint mostanság, akkor a néni nyilván nem zavar el, hanem ad egy teljes 10-es csomag rajzlapot 10 fillérért, hogy a két kis szerencsétlen hülye majd elmeséli, milyen jó fej volt, és ezzel fellendíti a forgalmát. Ezt hívják mostanság pr-nek.

Bevallom, az utóbbi időben hűtlen voltam a trafikhoz. Sem a rajzlap, sem a frutti, de még a gömbrágó sem vonzott oda. Arra sem emlékszem, hogy cigarettát vettem volna ott, pedig egy ideig lehetett. Amikor a busz elment előtte, vagy arra sétáltam, örömmel állapítottam meg, hogy a kis trafik még létezik, működik. Igazi túlélő volt. Volt. Amikor ma arra sétáltam, már csak a torzója állt. Holnapra nyilván már az sem fog.

Sajnálom, hogy nem tértem be mostanában, nem beszélgettem a tulajdonossal. Az ember mindig utólag jön rá, mit mulasztott. Ez a kis építmény eltűnik, megsemmisül vele a gömbrágó, a frutti, a rajzlap. Egy darab a gyermekkoromból.

Szólj hozzá

trafik XVI. kerület centi lakótelep